Vannak olyan filmek, amelyek egy életre nyomot hagynak bennünk, eszünkbe jutnak a szereplők, bevillanak a helyszínek, a hangulatuk. Ezek azok a filmek, amelyeket képesek vagyunk a 101. alkalommal is áhitattal nézni, elmerülni a világában, még akkor is, ha már kívülről fújjuk a történetet. Épp egy ilyen klasszikus kedvenc idéződött fel bennem a minap. Bertolucci drámája, az Álmodozók egy örök darabja az emlékezetem filmes gyűjteményének. És nemcsak a története miatt. A 60-as évek végi francia hangulat, a klasszikus fekete-fehér filmekből kiragadott képkockák, a három főszereplő, a zene és ruhák, mind-mind megunhatatlan. Ezért én ma Isabelle bőrébe szerettem volna kicsit bújni, picit visszarepülni az időben és Párizs utcáira képzelni magam. Mély nyomott hagyott bennem a kép, mikor a lány   "odaláncolja" magát az ajtóhoz, barettet visel zöld bársonyruhával és égő cigaretta lóg a szájából. És a kedvenc képek a filmből: